A biomassza energetikai célú alkalmazásának egyik fontos szempontja, hogy egy adott területen keletkezett erdőgazdasági vagy mezőgazdasági melléktermékeket, ill. hulladékot tudjuk hasznosítani.
Ez gazdaságossági szempontból rendkívül fontos, hiszen így viszonylag kicsi szállítási költség terheli a tüzelőanyag felhasználását, és független, autonóm energiaellátást tesz lehetővé.
A fától eltérő üzemanyagok felhasználása során azonban számos technikai problémát kell megoldani. A lágyszárú növényeknél a magas kálium és klór tartalom miatt erős korrózióra kell számítani, sok esetben a salakosodási hajlam is gondot okoz.
A több, mint 50 évvel ezelőtt Ausztriában alapított Guntamatic, nagy tapasztalatokkal rendelkezik, és az előbb említett technikai problémákra (salakosodás és korrózió) kiváló megoldást nyújt.
Cégünk 2012-ben beüzemelt egy berendezést, mely egy kiemelt borvidéken, Villány városában került beépítésre, ahol igen nagy mennyiségben lehet szőlővenyigére, mint üzemanyagra számítani.
Ebben az évben Szentes mellett egy mezőgazdasági üzemnek üzemeltünk be egy hasonló berendezést, mely napraforgó rostaljjal (szárítói maradék) üzemel. A szőlővenyige is és a napraforgó rostalj is igen jó üzemanyagnak minősült, amely a Guntamatic Powerchip aprítékkazánban kiválóan eltüzelhető.
A korróziós problémák ellen a beépített rozsdamentes acél teszi a kazánt ellenállóvá. A mozgórostélyos tűztér kialakítás a megnövekedett hamutartalom kezelését is problémamentessé teszi, hiszen a venyige hamutartalma kb. 6-8-szorosa a fahamunak.
Ausztriai példák azt bizonyítják, hogy a kukorica csutka (kb. 5-6 cm-re aprítva) kiválóan eltüzelhető ezekben a berendezésekben.
Egyéb lágyszárú növények eltüzelése esetén kétféle módon lehet a salakosodást elkerülni:
– mészhidrát kis mértékű hozzáadagolásával,
– alternatív üzemanyagok beállításával a kazán vezérlésén:
-
-
-
-
-
- pellet,
- apríték (fa),
- árpa,
- tritikálé,
- miscanthus.
-
-
-
-
Szükség esetén egyéb paraméterek is állíthatók a kazánon.
Több vizsgálatot végeztünk egyéb üzemanyagok égetési lehetőségéről. Sikeres próbaégetést végeztünk arundo energianövénnyel és napraforgó pellettel, valamint napraforgó rostaljjal. Az arundo és napraforgó pellet esetében a salakosodás elkerülése érdekében mészhidrát hozzákeverése szükséges (1-2%). Ez a vizsgált napraforgó pellet estén a pelletálás során már hozzá lett keverve. A napraforgó rostalj próbaégetése során salakosodást nem tapasztaltunk. Itt egyedül az esetleges magas olajtartalom okozhat problémát.
Az új PRO ipari kazánokkal, melyek 175 és 250 kW egységteljesítményűek, kaszkádkapcsolásban 1 MW igényt tudunk kiszolgálni faaprítékkal és fapellettel.
Az Épületgépész (MÉGSZ) szaklapban megjelent cikk itt olvasható.
Boronkai Miklós
okl. gépészmérnök